Lesz idő, amikor tényleg visszatérek, és érdekes dolgokról is fogok írni. Eskü.
Zűrösek a hétköznapok. Valójában egyáltalán nem irigylem azokat, akik most tizenévesek, és még fogalmuk sincs, mit kellene kezdjenek az életükkel. Néha azt gondolom, mi még épp időben vágtunk bele az ingatlanvásárlásba, néha pedig azt, hogy pont a határvonalon, vagy már későn.
Cefet.
Pedig furcsa mód élveztem a keresgélést akkor is, ha valójában elég kevés lehetőségünk volt. Fürdőkádról ábrándozom, habfürdőről egy jó könyvvel, kertről kis terasszal, ahol majd a meleg nyári napokon a fiamat ringatom. Nézem az ingatlanosok képeit, és fejben már rendezem be a babaszobát.
Mondják, hogy a várandósság végefelé beindul a fészekrakó ösztön - bár azt hiszem, ennek a folyamatnak még igencsak az elején vagyok. Vajon megvan a megfelelő fészek?
Otthon.
Egyszer szívesen tartanék amolyan közvélemény kutatást, kinek mit jelent ez a szó. Sokat gondolkodtam már ezen, de leginkább akkor, amikor azt mondtam, "megyek haza kanizsára". Tudok amúgy helyesen írni esküszöm, szándékos volt a kisbetű. Egyszerűen van, ami annyit sem érdemel, hogy helyesen legyen leírva.
Nem titok, hogy sosem éreztem magam igazán otthon. Még most sem, jóllehet közelebb vagyok hozzá, mint eddig bármikor. Nem tudom milyen az, amikor verhetek szöget a falba anélkül, hogy valakinek magyarázkodnom kelljen miatta, vagy amikor beengedhetem a kutyát az ágyamba anélkül, hogy aztán valaki emiatt visszatartsa a kaucióm felét. Nem tudom milyen, amikor nem jön havonta a tulaj, hogy az indokolatlanul magas bérleti díjat beszedje, és nem tudom milyen az, amikor nem kell minimum 3 embernek jelezni, ha a lakásban tönkrement valami, és az ő "olcsó" megoldásaikra várni, hozzájuk alkalmazkodni.
Holnap ilyenkorra papíron már miénk lesz az új fészek, és még ha rengeteg pénzünkbe és munkánkba is fog fájni, hogy az igazán otthon legyen, akkor is hatalmas lépésnek érzem, és melegséggel tölti el a lelkem.
De tényleg lesz idő, amikor tényleg visszatérek, és érdekes dolgokról is fogok írni. Eskü.
Rengeteg ötletem van, mind a blogot, mind pedig a festést illetően, és várom azt, hogy újra tudjak rendszeresen streamelni, játszani és beszélgetni Veletek, de mindehhez előbb meg kell teremtenünk a megfelelő körülményeket. Így még kicsit türelmesnek kell lennem - ami sajnos sosem tartozott az erősségeim közé -, és amint lakható lesz a kis otthonunk és kialakul egy napirend, amit a férjemmel és a kisbabánkkal közösen tudunk követni, jöhetnek az érdekes dolgok meg a visszatérés.
Addig pedig maradnak kicsit még az unalmas dolgok, hátfájás, érzelmi hullámvasút, kisbabák, hitelügyintézés, lakásfelújítás, nagyjából 1/1 arányban szorongás és lélekmelengetés.
Tegye fel a kezét az, akit ez is érdekel, és még most menjen innen az, akit nem.
Valójában a személyes kis poklocskámban ez egy igazán érzelmekkel teli, izgalmas időszak, és folyamatosan jár az agyam, mindig aggódom valamin, és halvány lila gőzöm sincs arról sem, pontosan mit és hogyan fogunk csinálni.
Vaksötétben tapogatózom, hiszen most minden megváltozik majd, de ma, én ma mégis rettenetesen boldog vagyok.
Nagyon sok mindent szeretnék majd mesélni Nektek, ha egyszer ennek a felhajtásnak vége lesz. ♡
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése